Az immár megszokott módon, az idén is nyomtatott formában bocsátjuk híveink rendelkezésre a lelkészi beszámolót és megpróbáljuk számba venni az elmúlt év jelentősebb gyülekezeti eseményeit, valamint a 2014-es évre szóló terveket és feladatokat.
Visszatekintve a 2013-as esztendőre, hálát adnunk azért, hogy folytathattuk gyülekezetünk sok és sokrétű szolgálatát. Az újonnan beindított szolgálatok közül kiemeljük az Alfa-kurzust, melynek célja a gyülekezeti közösségébe bevonni az érdeklődőket, illetve hitükben megerősíteni azokat, akik erre vágynak. A tavaly két alkalommal megtartott tanfolyamról az Erdélyi Magyar Televízió a Hitélet című műsorában is (http://www.erdely.tv/magazin/hitelet?musor=33447) beszámolt. Az idén február 14 és április 11 között kerül sor a következő kurzusra, amelyről részleteket a lelkészi irodában lehet megtudni.
A februárban, dr. Horváth Levente által megtartott evangelizációs hét örvendetesen nagy érdeklődésre tartott számot.
Őszel újra kezdtük a konfirmálók szülei számára szervezett alkalmakat (“Szülők iskolája”), melyeket a 2014-es esztendőben is folytatni szeretnénk. Ez által is szeretnénk a szülőket bevonni a gyülekezet életébe és segíteni őket gyermeknevelés során felmerülő kérdések megválaszolásában és nehézségek leküzdésében.
Ugyancsak folytatódtak az idősebb korosztály számára szervezett szabadidős foglalkozások, amelyeknek népszerűsége megerősít abban a meggyőződésünkben, hogy érdemes volt elindítani ezt a szolgálatot.
Gyülekezetünk énekkarának életében jelentős év volt a 2013-as, hiszen november 24-25.-én megünnepeltük az énekkar 50 éves jubileumát. Büszkén mondhatjuk, hogy Erdélyben nem sok olyan egyházi kórus működik, amely hasonlóan hosszú és gazdag múltra tekinthet vissza. Arra különösen büszkék lehetünk, hogy gyülekezetünkben olyan időszakban (1963-ban) alakult énekkar, amikor a kommunista diktatúrában a külső körülmények nagyon kedvezőtlenek voltak. Az ötven éves évfordulóra készült el az énekkar új, művészi kivitelezésű zászlója. Az idén is várjuk azoknak jelentkezését, akik szép énekhangjukkal szeretnék szolgálni Istent és tagjai szeretnének lenni a kórus közösségének.
Szintén a zenei élethez kapcsolódik, hogy 2013-ban immár második alkalommal szerveztük meg a pünkösdi barokk kórustalálkozót. A pünkösd sajnos a kevésbé fontosnak tartott ünnepek közé tartozik, ezért azzal is szeretnénk egy kis “színt” adni neki, hogy minden évben, pünkösd második napjának délutánján barokk kórustalálkozót szervezünk, amelyre színvonalas énekkarokat hívunk meg. Szeretnénk, ha ez az esemény is szép lassan bekerülne a gyülekezet köztudatába és a megérdemelt érdeklődésre tarthatna számot.
Gyülekezetünk internetes honlapja (www.kistemplom.ro) folyamatosan bővül. A honlapon – egyebek mellett – megtalálhatók az istentiszteletek hangfelvételei, valamint próbáljuk rendszeresen közölni az aktuális eseményeket.
Az új programok közé tartozik a júliusban megrendezett gyermektábor, melynek helyszíne a görgényszentimrei gyülekezet újonnan elkészült, korszerű táborozóhelye volt. A tábor záró napján, a táborozáson részt vevő gyermekek szüleit is meghívtuk a vasárnapi istentiszteletre és a közös ebédre. A jól sikerült tábort remélhetőleg az idén is meg tudjuk majd szervezni.
Szintén új alkalom volt az énekkar számára Kalotaszentkirályon megszervezett csapatépítő hétvége, amelyet a résztvevők nagyon pozitívan értékeltek. A 2014-s évben hasonló alkalmakat tervezünk a presbitérium számára is. Meggyőződésünk, hogy közösségromboló világunkban még nagyobb fontossága van a kisebb-nagyobb közösségek építésnek és ápolásának.
Hálát kell adunk Istennek azért is, hogy az istentiszteletek látogatottsága nem csökkent, sőt enyhén emelkedett is. Hasonlóan örvendetes az is, hogy a hosszú évek óta folyamatosan csökkenő lélekszám a 2013-as év folyamán végre növekedett. És bár a növekedés igen kismértékű (12 lélek) és nem is a természetes szaporodásnak, hanem a beköltözéseknek köszönhető, még így is örvendetes folyamat.
A lelki építkezés mellett a 2013-as év folyamán a szó szerinti építkezés sem szünetelt. A városi tanács által 2012-ben megszavazott, de csak 2013-ban átutalt 40.000 lejes támogatás segítségével sikerült befejezni a Gyülekezeti Háznál elmaradt munkálatokat: a kerítés kövezését, valamint az udvar rendezését és kockakővel való burkolását. Mivel ezáltal a végére jutottunk a 2004-ben megkezdett munkálatoknak, a jövő évi terveink közé tartozik az gyülekezeti ház felszentelése. Ennek érdekében a presbitérium pályázatot hirdetett a ház nevének megtalálására.
A 2013-as év tervei közé tartozott a templomjavítási munkálatok beindítása is, ezt azonban kénytelenek voltunk a 2014-es évre halasztani. Az építkezési engedély beszerzése ugyanis olyan – nem rajtunk múló – akadályokba és nehézségekbe ütközött, amelyek miatt a polgármesteri hivatal az engedélyt csak szeptember végén bocsátotta ki. Így aztán, a tél közeledte miatt tavaszra halasztottuk a munka megkezdését. Bízunk abban, hogy Isten megsegít és a tavasszal végre elkezdhetjük azokat a munkálatokat, amelyek még éveken keresztül tartani fognak. Továbbra is kérjük testvéreinket az adakozásra, hiszen a templomjavítás hosszú és költséges folyamatának csak az elején vagyunk. Ez alkalommal mondunk köszönetet mindazoknak, akik a templomjavításra szervezett, május 11-iki jótékonysági bált megszervezték, illetve azon részt vettek, ezzel is támogatva templomunk megújítását.
A továbbra sem túlságosan biztató gazdasági helyzet dacára, a 2013-as évbe – Istennek hála – sikerült biztosítani a szükséges anyagi egyensúlyt. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik megértették a gyülekezet sokrétű, színes szolgálatához szükséges anyagi háttér biztosításának fontosságát és az egyházfenntartói járulék fizetésével, pénzbeli és természetbeni adományokkal, perselypénzzel, és a rendkívül fontos és értékes önkéntes szolgálattal segítették és támogatták gyülekezetünket az isten által ránk bízott feladatok végzésében.
A tavalyi évhez hasonlóan, az idén is arra bátorítjuk és buzdítjuk minden kedves testvérünket, hogy képességei és lehetőségei szerint igyekezzen hozzájárulni gyülekezetünk szolgálatának teljesebbé tételéhez. Kívánjuk, hogy minél többen érezzétek meg az Isten dicsőségére végzett szolgálat örömét és elégtételét.
Adja Isten, hogy a 2014-es évben megújult hittel és reménnyel igyekezzünk munkálkodni az Ő dicsőségére és Jézus Krisztus anyaszentegyházának épülésére.
Lakatos Péter
parókus lelkipásztor
1. ADATOK A LÉLEKSZÁMRÓL | ||||||
Az előző évi lélekszám Keresztelésben részesült Eltemettetett | férfi férfi férfi | 1.319 17 22 | nő nő nő | 1.713 17 31 | együtt együtt együtt | 3.032 34 53 |
Természetes apadás | 19 | |||||
Egyházunkba ért Egyházunkból kitért Beköltözött az egyházközségbe Kiköltözött más egyházközségbe | férfi férfi férfi férfi | 2 44 19 | nő nő nő nő | 38 33 | együtt együtt együtt együtt | 2 82 52 |
Általános szaporulat | 12 | |||||
A gyülekezet lélekszáma 2013. december 31.-én: | férfi | 1.341 | nő | 1.703 | együtt | 3.044 |
Házassági esküt tett: | egyező vallású | 4 | nem egyező vallású | 5 | együtt | 9 |
(A vegyes házasok közül hárman római katolikus, egy ortodox társsal kötöttek házasságot, valamint eskettünk egy anglikán és római katolikus párt.) |
Megkereszteltek:
Kacsó Evelin, Lukács Imre János, Lukács Rodica Renáta, Vizi Dávid László, Nagy Henrietta, Szakács Bence, Fodor Dávid Zsolt, Ciupina Szófia, György Fazakas Áron Balázs, Bara Boróka, Máté Márton, Mező Palkó Roland Zsolt, Gráma Hanga Zenge, Bükki Ákos Krisztián, Berecki Sarolta, Bancsi Csaba, Nagy Krisztián, Szatmári Márk Dávid, Ciurcui Roland Csaba, Nagy Mercédesz Nóra, Buzogány Péter Vid, Buzogány Áron Bence, Gál Eszter Kata, Fazakas Oszkár Alexandros, Molnár Róbert, Böjte Emma Dorka, Kintses Dániel László, Varga Erika, Komenczi Gyopár, Cioca Fazakas Áron, Veres Blanka, Muzsi Hanna, Szövérfi Kristóf Arnold, Benedek Katalin Adrienn, Gyenge Zsófia, Jánosi Róbert, Bakó Eszter, Kis Eszter Tímea.
Konfirmáltak:
Adorján Barbara Lenke, Balde Hunor, Bálint Barna, Bíró Melinda, Dénes Anita, Csép Vivien, Domokos Beáta, Hajdo Roland-Károly, Kedves Róbert, Kiss Péter, Kiss Tímea Eszter, Kocsis Albert, Lakatos Ádám, Madaras Szabolcs, Moldován György Levente, Purcar Tia, Sebesi Hanna, Sólyom Botond, Sólyom László, Szabó Imre, Takács Szabina, Tamás Levente, Tőkés Dorottya, Tóth Szidónia Mónika.
Esketettek:
Horváth György Levente református és Barabási Dalma református, Milosan András Róbert református és Kiss Eszter Tímea református, Ungi Péter római katolikus és Nagy Eszter Andrea református, Bükki Gergely református és Csíki Ildikó református, Nagy Levente református és Mátyás Judit Réka református, Schofield Cristopher Stephen anglikán és Bretean Carmen római katolikus, Lengyel István római katolikus és Gáier Ildikó református, Varga István református és Horodinc Chirilă Monica római katolikus, Enyedi András Barna református és Fábián Codruța Florina ortodox.
Elhunytak:
Józsa Andrásné Nagy Ágnes Katalin (66), özv. Zimonyi Istvánné Tordai Eszter (96), Jére Sándor (74), Török János (91), Sámuel Jenőné Szabó Margit (78), özv. Tóth Jánosné Daróczi Rozália (73), özv. Bréda Józsefné Soós Anna (84), Szabó Jenő (76), Regián Károly (78), Nagy Zoltán presbiter (70), Balogh Székely József (61), özv. Szász Béláné Zöldi Anna (92), Simon Károly (76), Nagy Zoltánné Berecki Irma (68), Berkesi Ottóné Ónodi Piroska (66), Márk Cecília (71), özv. Telegdi Jenőné Kocsis Katalin (81), Hajdú István (68), Préda Mihály (74), Szalay Lajos (70), Kiss Etelka (71), Engi Géza (85), Derzsi Ferenc (74), Bereczki Tibor (89), özv. Veress Lászlóné Székely Zsuzsánna (97), Zilahy Elvira Mónika (49), Szabó Kálmán (75), Szatmári Ferenc (84), Kelemen Jánosné Tamási Ibolya (72), Hochmal Péter (41), Nagy Sándor (60), özv. Csizmadia Jánosné Márton Ida (90), Paniti Dénes (86), Szőcs Lászlóné Fábián Margaréta (67), Losonczy Sándorné Berekméri Klára (91), özv. Csiszér Károlyné Czegő Rebeka (83), özv. Farkas Károlyné Nagy Rozália (78), özv. Garda Endréné Csizmadia Margit (86), Bereczki László (78), Nagy Sándor István (71), özv. Varga Györgyné Szabó Margit (86), özv. Jakab Barnabásné Bálint Klára (71), dr. Kompó Ferenc István (93), Búzási Ernőné Minor Magda (59), Begidzsán Márton (84), Sámuel Etelka (79), özv. Kerekes Józsefné Fejes Sára Emese (76), Sólyom Lászlóné Szabó Ilona (64), Szövérffi Andrásné Nagy Erzsébet (69), Bíró Györgyné Bíró Zsuzsánna Gyöngyi (57), Mezei István (85), Varga Sipos Erzsébet (73), Bíró Albert ny. lelkipásztor (81), Kelemen Lászlóné Hegyi Ágnes (61), Kali Józsefné Mónai Margit (63), Szövérfi Ernő (72), Szőcs József (82), Engel Ottó (87), Szeredai Károlyné Borbély Erzsébet (70), Albu Piroska (73).
2. ISTENTISZTELETEK | |||||
Az év folyamán tartott istentiszteletek száma összesen: | 512 | istentisztelet, melyből: | |||
a. közönséges vasárnapon b. ünnepnapokon c. hétköznapokon d. nagyhéten | de.: 57 de.: 19 de.: 292 de.: | du.: 45 du.: 16 du.: 41 du.: 42 | együtt: együtt: együtt: együtt: | 102 35 333 42 | istentisztelet istentisztelet istentisztelet istentisztelet |
A vasárnapi istentiszteleten részt vett átlag egy alkalommal: | |||||
de.: 320 (10,5 %) | du.: 32 (1,1%) | együtt: | 352 (11,6%) | ||
Az ünnepi istentiszteleten (újév, böjtfő, virágvasárnap, nagypéntek, mennybemenetel, újkenyér, október 31, advent, újév) részt vett átlag egy alkalommal | |||||
de.: 293 (9,6 %) | du.: 90 (3,0 %) | együtt: | 383 (12,6 %) | ||
Sátoros ünnepeken: | |||||
Karácsony I. Karácsony II. Karácsony III. Húsvét I. Húsvét II. Húsvét III. Pünkösd I. Pünkösd II. Pünkösd III. | de.: 780 (24,6 %) de.: 207 (6,8 %) de.: 72 (2,4 %) de.: 902 (29,6 %) de.: 184 (6 %) de.: 75 (2,5 %) de.: 404 (13,3 %) de.: 111 (3,6 %) de.: 52 (1,7 %) | du.: 127 (4,2 %) du.: 187 (6,1 %) du.: 106 (3,5 %) du.: 123 (4 %) du.: 28 (0,9 %) du.: 26 (0,9 %) du.: 61 (2 %) du.: 47 (1,5 %) du.: 30 (1,2 %) | együtt: együtt: együtt: együtt: együtt: együtt: együtt: együtt: együtt: | 907 (29,8 %) 394 (12,9 %) 178 (2,8 %) 1.025 (33,7 %) 212 (7 %) 101 (3,3 %) 465 (15,3 %) 158 (5,2 %) 82 (2,7 %) | |
A rendszeresen tartott hétköznapi istentiszteleten részt vett átlag egy alkalommal: | |||||
de.: 10 (0,3%) | du.: 20 (0,7%) | együtt: | 30 (1%) | ||
A bűnbánati istentiszteleten részt vett átlag egy alkalommal: 70 lélek = 2,3 % | |||||
Úrvacsorával élt átlag egy alkalommal: | |||||
férfi: 173 | nő: 257 | együtt: | 430 (14,1 %) |
3. SZÁMADÁS
BEVÉTELEK | |
Előző évi pénztármaradvány | 35 044,80 |
Egyházi tevékenységből származó bevételek | 222 276,55 |
Egyházfenntartói járulék | 172 605,00 |
Bevételek a különböző egyházi szolgálatokért | 9 910,00 |
Perselypénz | 39 761,55 |
Más bevételek | 99 242,15 |
Adományok hívektől, egyházi intézményektől | 80 468,98 |
Diakóniai célú adományok | 1 441,00 |
Úrasztali adományok | 3 797,00 |
Legátumok – adományok teológiai hallgatók támogatására | 2 703,70 |
Javak értékesítéséből | 1 625,00 |
Más bevételek | 8 235,00 |
Banki kamatok | 7,82 |
számlavisszatérítések | 2 348,65 |
Támogatások | 5 500,00 |
Iratterjesztés – bevétel | 1 350,00 |
Gazdasági tevékenységből származó | 50 496,00 |
Más gazdasági bevételek | 32 776,00 |
Épületek bérjövedelme | 17 720,00 |
Saját bevételek összesen | 372 014,70 |
Szubvenciók | 50 500,00 |
Más egyházi intézményektől kapott támogatás | 10 000,00 |
Állami intézménytől kapott támogatás | 40 500,00 |
Összesen | 422 514,70 |
Hitelek | 37 600,00 |
Kapott hitelek | 37 100,00 |
Visszakapott hitelek | 500,00 |
Összbevétel | 460 114,70 |
KIADÁSOK | |
Működési költségek összesen | 265 963,78 |
Fizetés alap | 146 960,00 |
Közköltségek (fűtés, világítás, víz stb.) | 51 586,08 |
Épületek biztosítása | 3 070,00 |
Szállítóeszközök üzemeltetési költségei | 4 176,72 |
Posta, telefon | 5 341,88 |
Irodaszerek, nyomtatványok | 781,04 |
Fogyóanyagok, más anyagok és szolgáltatások költségei, protokoll | 10 879,85 |
Szolgáltatások költségei | 7 826,89 |
Protokoll | 2 599,34 |
Leltári tárgyak beszerzése | 6 471,61 |
Karbantartási kiadások | 6 179,52 |
Más javadalmak | 20 090,85 |
Más egyházi tevékenységek kiadásai | 73 804,45 |
Központi járulékok | 35 246,00 |
Szociális-kulturális tevékenységek támogatása | 6 826,74 |
Egyháztagok segélyezése | 15 272,85 |
Kiadások diakónai célokra | 8 673,30 |
Teológiai hallgatók tanulmányi segélye – legátumok | 6 000,00 |
Kezelési költségek | 199,56 |
Konferenciák költségei | 165,00 |
Iratterjesztés – kiadás | 1 421,00 |
Saját tevékenységek költségei | 339 768,23 |
Beruházások | 70 232,16 |
Új beruházások | 58 031,81 |
Általános javítások | 12 200,35 |
Saját kiadások összesen | 410 000,39 |
Kiadások más egyházi intézmények részére | 3 531,60 |
Hitelek | 43 762,00 |
Kiadott hitelek | 500,00 |
Törlesztett hitelek | 43 262,00 |
Kiadások összesen | 457 293,99 |
Banki és pénztári egyenleg | 37 865,51 |