Napi ige
Jób 16,1–17,1
1 Akkor megszólalt Jób, és ezt mondta: 2 Ilyesfélét eleget hallottam. Nyomorúságos vigasztalók vagytok mindnyájan! 3 Vége lesz-e már az üres beszédnek? Vagy mi bajod van, hogy így válaszolsz? 4 Én is tudnék úgy beszélni, mint ti, csak volnátok az én helyemben! Tudnék én is szép szavakat mondani nektek, csóválhatnám gúnyosan a fejemet. 5 Szavaimmal erősíthetnélek titeket, ajkaim részvétével nyugtatgatnálak. 6 Attól, hogy beszélek, nem enyhül fájdalmam, de ha abbahagyom, akkor sem múlik el; 7 mostanra teljesen kimerített. Elpusztítottad egész családomat. 8 Megragadtál! Tanúvá lett, ellenem támadt, engem vádol elesett állapotom. 9 Haragja marcangolt és üldözött engem. Fogait csikorgatja ellenem, villogó szemekkel néz rám ellenségem. 10 Feltátották ellenem szájukat, gyalázkodva arcul vertek, együtt vonulnak ellenem. 11 Isten kiszolgáltat engem az álnokoknak, és a bűnösök kezébe juttat. 12 Nyugalomban éltem, de ő összetört. Nyakon ragadott, és szétzúzott, céltáblának használt engem. 13 Mindenfelől záporoznak nyilai; felhasítja veséimet kíméletlenül, epémet kiontja a földre. 14 Rést rés után tör rajtam, és rám rohan, mint valami hős. 15 Varrott zsákruhát húztam a bőrömre, porba hajtottam büszkeségemet. 16 Arcom a sírástól kivörösödött, szempilláimon a halál árnyéka ül. 17 Pedig nem tapad kezemhez erőszak, és imádságom tiszta. 18 Föld, ne fedd be véremet, ne némuljon el segélykiáltásom! 19 Most is van tanúm a mennyben, és kezesem fenn a magasságban. 20 Saját barátaim csúfolnak! Könnyek között tekintek Istenre, 21 hogy igazolja a férfiút Istennél, és az embert felebarátjával szemben. 22 Mert ez a néhány esztendő eltelik, és én nem térek vissza az ösvényről, amelyen elmegyek.
1 Lelkem összetört, napjaim peregnek, vár rám a temető!