Lakatos Péter
Napi ige
1 Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt. 2 Ő kezdetben Istennél volt. 3 Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. 4 Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. 5 A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be. 6 Megjelent egy ember, akit Isten küldött, akinek a neve János. 7 Ő tanúként jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. 8 Nem ő volt a világosság, de bizonyságot kellett tennie a világosságról. 9 Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba. 10 A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt: 11 a saját világába jött, de az övéi nem fogadták be őt. 12 Akik pedig befogadták, azoknak hatalmat adott arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazoknak, akik hisznek az ő nevében, 13 akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.
