A Gecse utcai gyülekezet Evangélium énekkarának 40 éves jubileuma alkalmával kiadott füzet innen tölthető le (pdf formátum, 17 MB).
Napi ige
2Kor 2,5–11
5 Ha pedig valaki megszomorított, nem engem szomorított meg, hanem – hogy ne túlozzak – részben titeket mindnyájatokat is. 6 Elég az ilyennek az a büntetés, amelyet a többség mért rá. 7 Most viszont inkább bocsássatok meg neki, és vigasztaljátok meg, hogy a túlságosan nagy szomorúság valamiképpen meg ne eméssze az ilyet. 8 Ezért kérlek titeket, tanúsítsatok iránta szeretetet. 9 Mert levelemet azért is írtam, hogy meggyőződjem megbízhatóságotokról: vajon mindenben engedelmesek vagytok-e. 10 Akinek pedig ti megbocsátotok, annak én is megbocsátok. Mert amit én megbocsátottam, ha volt mit megbocsátanom, az tiértetek volt Krisztus színe előtt, hogy rá ne szedjen minket a Sátán. 11 Az ő szándékai ugyanis nem ismeretlenek előttünk.