Lk. 24:13-27 – Beszélgetés az úton a feltámadottal

Benkő Tímea evangélikus teológiai tanár

Visszaemlékszik arra a hideg téli estére 1989 tájékán, amikor egy máramarosi hegyi faluban, sötétben együtt gyalogoltak gyertyás menetben a temesvári áldozatokért. Politikai tüntetés volt, de az egyház is részt vett a szervezésben. Zsoltárokat énekelve vonultak a templom felé. Kívülről fújta az énekeket az akkori 16 éves leány. Te is református vagy? – kérdezte tőle a mellette haladó. Nem, evangélikus. A túloldalon haladó hölgy közbevágott az elindult magyarázatnak, hogy nem számít. Ha tudsz beszélgetni Istennel, a saját templomodban – ez már nem számít, hogy református vagy evangélikus vagy. De maga ugye szintén református kérdezett újra, az előző hölgy. Nem, unitárius – volt a válasz. Közben odaértek a katolikus templomhoz, ahová behömpölygött ez a vegyes vallású tömeg. Egy emberként imádkozták a Mi Atyánkat, mert lángolt a szívük. Ez valódi istentisztelet volt – a feltámadt Krisztus jelenlétében. Későbbi években együtt álltak az Úr asztala körül, reformátusok és evangélikusok, és egymásra mosolyogtak.

Most e héten, úton egymással és Krisztussal, beszélgessünk vele és róla. Haladnak a tanítványok Emmaus felé és beszélgetnek eleinte egymással. Gyászukat osztják meg és csalódottságukat. Egyszer csak Jézus is velük megy az úton és bekapcsolódik a beszélgetésbe. Feladatunk, hogy beszélgessünk, kommunikáljunk egymással. Közösség alakult ki közöttük, mert nem voltak egyedül. Legyen véleménycsere, hittapasztalatok megosztása a gyülekezetben és a különböző vallások között is.

Az első évszázadokban beszélgettek a keresztyének Krisztusról, a megváltásról, a Szent Lélek kitöltetéséről, mégis felbomlott az egység, mert a szétdobáló, a kísértő nagyon hamar beledugta az orrát. Megjelenik az egység kellős közepén és kezdi mutatni, hogy különböztök egymástól, mások vagytok. Másképp néz ki a templomotok, másképp veszitek az Úr vacsorát. Elhiteti, hogy ami színessé teszi a gyülekezeteket, az elválaszt minket. Nem múlik el a különbség, sem az egység, mert ezekkel együtt Krisztus teste vagyunk. Az úton együtt kell haladnunk.

A tanítványok nem csak a szép dolgokat mondták el, hanem a csalódásukat is. A názáreti azonban a helyére teszi. Isten elvárja, hogy őszintén beszélgessünk, ne szépítsük az egyházi életet. Nem tökéletes mennyei közösség vagyunk, be kell mutatni, azt, ami bánt, ami fáj. Másképp gondolkodunk, más képekkel írjuk le ugyanazt. Bár az egyes egyházi vezetők között sok beszélgetés volt, még mindig vannak tiltások, például nem minden templomban szolgáltatják ki az úrvacsorát a különböző felekezetű híveknek. Nem mi oldjuk meg az ellentéteket, de az Isten országa kiteljesedik és egység lesz a testvérek között.

Haladnak ketten az emmausi úton és velük együtt a Feltámadott, aki megszenteli őket. Halálról beszélnek, miközben az Élet megy velük.

Január 27-én emlékeznek a holocaust áldozatairól, Auschwitzról. Lehet, hogy te is megszenvedtél érte, vagy valakid áldozattá vált ott. Lehet, hogy ez fogva tartja a szívedet. Lehet, hogy megakadályoz abban, hogy lásd, hogy veled megy az úton a Feltámadott. Az Élet, az örök Vagyok.

Nem látják Jézust, mert mindent ésszel akarnak felfogni. Ott vannak a próféciák és nem látják, hogy mindez beteljesedett.

Németországban feltevődött a kérdés, hogy mikor lehet egy szervet átültetés céljából kioperálni a halottból. A klinikai halál még nem teljes halál. Már nem működik a szív, lehet, van már agyhalál és mégis valami még él. Szabad-e olyan hamar eltávolítani belőle egy szervet? Akkor látja meg a vele haladó élőt.

Jézus halad velük, de nem vigasztalja őket. Sőt egyenesen rájuk mordul, restszívűeknek nevezi őket, hogy nem hisznek az írásoknak. Balgák, hát nem tudjátok, hogy éppen ezeknek kellett megtörténniük? Ma, ha itt áll Jézus, mit mond nekünk? Repesett a szíved az istentisztelet alatt, elég neked az istentisztelet? Az élet is istentisztelet, ott halad veled Ő, ott ismered fel a Feltámadottat. A tanítványok szíve is kezdett repesni az örömtől már az úton, de csak a kenyértörésnél ismerték fel Jézust. Ő már el is tűnt. Te is észreveszed őt, amikor veszed az úrvacsorát, de nem kötözheted meg őt. Ő a hitre tanít, hogy élj tovább abból a pillanatból, amikor repesett a szíved. Létezik az egység, a szentek közössége, amikor felismerjük magunk közt a Feltámadottat. Ő a fontos, nem a vallásod. Velünk halad Ő, és életre vezet. Ámen.

Lukács 22,14-23

Székely Csilla, Oláhdellő

Egy japán küzdősportot művelő ember úgy határozta meg a karatét, mint aminek a jelentése: üres kezek útja. Mind üres kézzel jövünk a világra és úgy is távozunk belőle. Mi minden történik időközben a mi kezünkkel? Olvasó a kéz. Olvas simát és érdest, életet és érzéseket. Mesélnek a kezek. Jézus azért jött, hogy megkeresse az elveszett embert és meg is tartsa. Közben az emberi kéz öl. Embertársakat és Jézust magát.

Jézus kezének a története a mai. Elindult tanítói útján és betérve Péter házába, annak anyósát betegen, lázasan találták. Jézus megérintette a kezét, mire elhagyta őt a láz. Jézus talpra állította, meggyógyította. Az asszony szolgált nekik.

Jairus lánya beteg, haldoklik. Ne félj, meggyógyul a lányod, biztatja Jézus az apát. Holtan találják, mire a házhoz érnek. Jézus megfogta a lányka kezét és szólt: talita kumi! Felkelt a halott lányka és élt.

Két vak kiáltott Jézus után: Jézus, Dávid fia könyörülj rajtunk. Ő megkérdezte, hogy hiszitek-e, hogy meg tudom tenni. Ők hitték. Legyen a ti hitetek szerint. Érinti a szemeiket és a két vak látóvá vált.

Ézsaiásnál olvassuk, hogy a megrepedt nádat nem töri el, a pislogó mécsest nem oltja ki. Itt arról van szó, amit nem tesz meg Jézus.

Megvendégelt ötezer embert két halból és öt kenyérből, törve azokat egymás után és nem fogytak ki a kezéből. Az ő kezében megsokszorozódott az ennivaló. Ez a vendégelés még egyszer megismétlődött. Jézus hivatkozott az előzőre, amikor azt mondta, hogy mit aggodalmaskodtok, nem emlékeztek az ötezer megvendégelésére?

Péter sétál a tengeren, utánozva Jézust. De a nagy hullámokra tekint, és megijedve süllyedni kezd. Jézushoz kiált segítségül. Jézus kinyújtja a kezét, megragadja Pétert és kiemeli. Tovább lépegetnek a vízen, be a hajóba. A tanítványok leborulnak megilletődve és elismerik, hogy tényleg Isten Fia vagy.

Sokakat gyógyított megérintve. Kórházban járva értettem meg, hogy mit jelent megszánni a betegeket. Jézus megszánta őket és meggyógyította.

Felment a hegyre három tanítványával, ahol láthatták az ő színe változását. A tanítványok hallva a szózatot a fényes felhőből, arcra borultak és igen megijedtek. Jézus hozzájuk lépett, megérintette őket és így szólt: keljetek fel és ne féljetek.

Kis gyerekeket vittek hozzája és kérték, hogy tegye rájuk a kezét, áldja meg őket. Némelyek el akarták zavarni őket, de Jézus azt mondta, hogy hagyjátok, mert ilyeneké a mennyek országa. Átölelte őket és megáldotta.

Leprást vittek hozzá. Uram, ha akarsz, meggyógyíthatsz. Jézus megérintette és szólt: akarom, tisztulj meg. A leprás meggyógyult.

Sétált a tenger partján, a tíz város vidékén. Egy süket-némát vittek hozzá. Bedugta ujját a fülébe, majd nyálával, kezével érintette annak a nyelvét és fohászkodott. Ezután mondta efata, azaz nyílj meg. Füle megnyílt, beszéde is megjött az embernek.

Betsaidánál úgy gyógyított meg egy vakot, hogy nyálával készített a föld porából sarat és annak a szemére kente. Egy másik vakot két részletben gyógyított meg, a harmadikat pedig elküldte a Siloám tavába, hogy mossa le a szeméről a rákent sarat. Az megmosdott a tóban és megjött a szeme látása. Bartimeust érintés nélkül, gyógyította meg.

Egy gadarai ördöngöst hoztak hozzá, akit a benne lévő ördöngös lélek mindegyre földhöz vert. Jézus parancsolt a néma és siket léleknek, hogy távozzák a fiúból. Az eltávozott, de a fiú holtan hevert a földön. Jézus megérintette és a fiú gyógyultan felkelt.

Feltámasztotta a naini özvegy fiát úgy, hogy a koporsót érintette meg. A fiú felült a koporsóban.

Megszánta a zsinagógában a 18 éve görnyedt hátú asszonyt. Jézus megérintette, felszabadította. Az asszony egyenes háttal dicsőítette Jézust.

Egy farizeus házában szombat napon gyógyított meg egy vízkórost.

Kezével nemcsak gyógyított, hanem ostort font és kiűzte a kufárokat a templomból, felborította a pénzváltók asztalait, szétszórta a pénzeket.

Házasságtörő asszonyt vittek hozzá. Jézus a porba írt. Végül azt mondta, hogy az dobja rá az első követ, aki nem bűnös. Senki sem tehette azt meg. Jézus csendben tovább írt ujjával a porban.

Mások ragadtak követ, hogy őt megkövezzék, amiért azt állította, hogy ő előbb volt, mint Ábrahám. Máskor meg azért, mert azt állította, hogy én és az Atya egy vagyunk. De nem kövezték meg, mert még nem jött el az ő ideje. Elmenekült előlük.

Aztán eljött az az óra is, amikor elfoghatják őt. Mikor már a halál árnyékának völgyében járt, akkor megmosta és megtörölte a tanítványok lábát. Példát adott nekik a szolgálatra. Tudta, hogy egy közülük el fogja őt árulni. Azt is megmondta, hogy ki. De vette a kenyeret megtörte és megáldotta, minekutána vette a poharat is és adta inni, mert ez az ő kiontott vére, amely lemossa a mi bűneinket.

Akik elfogták, azok a kezüket rája vetették. A hirtelen természetű Péter levágja az egyiknek a fülét. Jézus visszateszi és meggyógyítja. Ezeket a gyógyító kezeket megkötözve vitték Pilátus elé. Majd nádszálat adtak a kezébe, palástot a hátára, töviskoronát a fejére, úgy csúfolták őt királynak. Kivették a nádszálat a kezéből és azzal verték. Vitették vele a saját keresztjét. Áldó, gyógyító kezeit rászegezték a keresztfára. Ő megadta magát. Ég és föld között függött széttárt kezeivel magához ölelve az egész bűnös világot. Élettelen lett ez a csodatevő, áldó, imádkozó kéz.

Sziklasírba fektették és feltámadt. Életre kelt az átszegzett kéz. Máriának mondja, hogy ne érints, mert még nem mentem fel a mennybe. De megjelent a tanítványoknak, békességet kívánva nekik és megengedte Tamásnak, hogy beletegye ujját a szegek helyébe. Mutatta a kezeit, mintegy kifejezve, hogy szeretlek titeket és így jár, aki szeret. Hozta a békességet és a sebeket is.

Volt utolsó reggeli is. A parton sült hallal várta a tanítványokat. Utánozhatatlan mozdulattal nyújtotta nekik, mint ahogy megtörte a kenyeret Emmausban. Ezekről a mozdulatokról lehetett felismerni őt.

Áldásra nyújtott kezekkel ment fel a mennybe.

Jézus semmit sem tett önmagáért. Nekünk kért erőt.

Ha saját kezeink történetére gondolunk, rájövünk, hogy mennyi rosszat tesznek ezek a kezek. De csapda, ha csak a rosszra gondolunk. Ezek a kezek jót is tudnak tenni. Most itt sokan vagytok jelen, és Jézus azt mondja a mennyben, hogy ezért megérte az a sok szenvedés. Kezeink által dolgozik Isten e világban. Azt cselekedjétek, amit szeretnétek, hogy cselekedjenek veletek az emberek. Mire képes az Isten és mire képesek az emberek- azt mutatják az átszegzett kezek.

A második világháborúban bombatalálat ért egy katolikus templomot. Leszakadt a Krisztus szobor két karja. Nem javították ki, hanem tettek rá egy táblát azzal a felirattal, hogy “Az én kezem ti vagytok”. Tanuljunk belőle. Ámen.

János 4,6-24 – A szabadság felé járni Krisztussal

Gálné Szabó Tünde, Várhegy

Az indiai keresztények önmagukkal azonosulva hirdetik az igéket estéről estére. Kasztrendszerbe szorulva azonosulnak ma ezzel a samáriai asszonnyal. Nehéz ez a mai téma, mert a szabadság fogalma változik, ahogyan ki-ki különböző képen fogalmazza meg azt magának. Mást értettünk alatta 89 előtt és ma. Megszoktuk, hogy magunkba nézzünk és nehéz felfelé tekinteni. Neveznek is minket vastagnyakú kálvinistáknak, akik nagyon fundamentalista módon ragaszkodunk az igéhez. Kálvin rendkívül szigorú életvitelt követelt meg az ő városában. Szűklátókörű a világ is, amelyben élünk. Szétnézünk és ítélkezünk. Magunkat kevésbé ítéljük meg. Felfelé nehéz néznünk. Szűk körben élünk és nehéz elfogadni, hogy öregen is állandóan újat kell tanulni. Nehéz szabadon felfelé szárnyalni.

A felolvasott történetben, a találkozás a szabadító Krisztust mutatja. Az asszony kötöttségek között élt. Ősei öröksége, samáriai volta korlátok közé szorította. Zsidókkal nem érintkeztek és meg volt szabva, hogy hol kell imádni Istent. Itt az áldozó halmokon vagy Jeruzsálemben? Melyik az igazi? Mi is kötődünk őseink, családunk hagyományaihoz, kálvinista hitünkhöz.

Ez az asszony korlátok közt élt asszony mivoltánál fogva is. Mai embereket is kötnek a teremtésbeli sajátosságok, esetleg fogyatékok. Az asszonynak öt házassága volt és most a hatodik férfival él. Számos hibája lehetett neki magának is, ha minden házassága sikertelennek bizonyult.

Értelmi korlátoltsága is volt az asszonynak. Kötődik az edény hiányhoz, kút mélységéhez, az ivóvízhez. Vannak dolgok, szokások illemszabályok, amelyek minket is megkötöznek. Jézus kezdeményezi a szabadítást. Az asszony nem látja, hogy Jézus a szabadító. Első nap hallottuk az emmausi tanítványok kapcsán, hogy Jézus megdorgálta őket: rest a szívetek, hogy lásson. Jézus lépésről lépésre nyitja fel az asszony szemét. A szabadítást a mi életünkben is Jézus kezdeményezi, mi nem tudunk felszabadulni, még ha akarunk se. El kell fogadni a krisztusi szabadítást. Jézus eldöntötte, hogy Samárián megy át. Azon a területen, ahol évtizedes vagy százados viták, válaszfalak léteznek a zsidók és a samáriaiak között.

Jézus átmegy életünkön, lát minket, életközösséget vállal velünk. Leül a kúthoz, az asszony mellé. Ez a szabadítás kezdete. Az asszony értelme szerint kezd el vele beszélgetni. Első kérése: adj innom. Kiindulópont, amelyet ért az asszony. Többet kell erről megtudni, hogy mi is az az élő víz.

A szabadság, amely az élő vízben van, az Isten ajándéka. Ha ismernéd az Isten ajándékát, hogy ki az, aki kéri tőled a vizet, akkor te kértél volna tőle élő vizet. Naponta kell együtt járnunk Jézussal, a szabadítóval.

Miből szabadítja ki az asszonyt? A hegyen imádandó Istenből a lélek templomában imádható Istent ismerje meg. Isten lélek. Nem templomból templomba járva kell Őt keresni, hanem a Szabadítóhoz kell menni. Gyakorolni kell ezt az újfajta krisztusi látást. Az élő víz a szabadság jelképe. Ennek ízét adja. Szabadulj ki az öt férj kötöttségéből, abból, hogy samáriai vagy.

A szabadság ennyivel nem ért véget. Örökéletre mutat. Mára, holnapra, holnaputánra. Szárnyalunk magasan a változó törvények felett. A szabadításban állandó élet van. Ez csodálatos érzés. Életmomentumokhoz kötődsz? Állandó élet van Krisztusban, az ő szabadításában. Állandóan buzgó víz, forrás az ő szabadítása.

Krisztus éppen életünk sajátosságaiban szólít meg. Azért jött, hogy a foglyok bilincseit leoldja, hogy a szegényeknek hirdettessék az Isten szabadító igéje. Naponta adja nekünk a szabadítást. Ebben áldjon meg minket az Isten. Ámen.

2Mózes 25,8-17

Beke Boróka, Karatna

Tanulunk az Úr Istennel járni. Milyen nagy ellentmondás van ebben! Mi gyarló emberek járunk a Mindenható Atyával. És mégis lehetséges. Ennek a módját halljuk ma este az igéből. Három gondolatot emelek ki.

1. Hogyan teszi próbára Isten a belé vetett bizalmat?

2. Mi ennek a következménye?

3. Ígéret is van benne: helyre fog állni a teremtés rendje.

Mennyire bízunk a gondviselésben? Elveszi a munkahelyet, a megélhetési lehetőséget, a fedelet a fejünk felől, az egészséget. Bízunk-e még így is az Úrban? Ő felkészít erre. Parancsba adta, hogy minden hetedik évben pihenni kell hagyni a földeket. Bízzatok mégis, hogy nem fogtok éhen pusztulni. A falusi ember ezt jobban érzi. Reménykedve lesi a kalászt, mert az ígéret az aratásra. Ijesztőnek tűnik Isten parancsa, mert mi lesz, ha nincs aratás? Isten így teszi próbára népe hitét. Az Úr Isten ma is tesz hasonlót velünk. Ne akarj mindent te magad megtenni. Hagyjad az Úrra a te utadat, Ő megcselekszi. A mai életfelfogás olyan, hogy ki kell sajtolni mindenből a maximumot. A munkából, a tanulásból, a gépekből. A diákok pontosan tudják minden gépnek a hatásfokát. A gyártók ma kicsit visszafogják a gépkocsik teljesítményét, hogy ne lehessen olyan veszedelmesen gyorsan száguldani velük. A gyors kocsi belehajszolja a vezetőt a maximum kisajtolásába. Rohan vele a veszedelembe. Saját időnkből akarjuk a legtöbbet kihozni. Mondják némelyek, hogy kár, hogy csak 24 órából áll a nap, szükségük volna még legalább 2 órára. Egyszerre csak észbe kapsz, hogy túlhajtottad magad, tönkretetted az egészségedet idő előtt. Azért parancsolta meg Isten a hetedik nap pihenőjét. A hetedik napot pihenésre, regenerálásodra adta. Egy édesanya későn jött rá, hogy amíg kicsi volt a gyereke, soha nem volt ideje esti mesét olvasni neki. Mire erre rájött, már késő volt, kinőtt belőle a gyereke. Az anyuka mindig csak dolgozott, egyfolytában pörgött. Egy másik anyuka elpanaszolta, hogy adventben annyit kellett sütni-főzni, ajándékokat készíteni, csomagolni, hogy mire jött a karácsonyeste, fáradt volt, ideges, kimerült. Katasztrófába fúlt az este, mindenkire átragadt az idegesség, mindenkiből a legrosszabbat hozta ki. Mindez miért? Azért, mert mindent ő egyedül akart megoldani. Tanulság, hogy eddig csináltam én, most az Úrra hagyom a további lépéseket. Így élj istenfélően.

Az Úr megszabja, hogy 50 év után, fel kell hagyni a haszonszerzéssel, vissza kell adni mindenkinek, ami az övé. Csak örülni kell, hogy az Úr velünk van. Ne csak nagy szavakkal dicsérjük, hogy magasztos az Úr, hanem jelenjen ez meg a cselekedetünkben, a hitünkben és bizalmunkban. Tudunk viselkedni a templomban, de templomon kívül milyen a viselkedésünk? Elindult családlátogatásra és egy templomba járó ember házából dühös kiabálás hallatszott ki. Nagyon kellemetlen volt hallgatni. Mintha egészen más ember lenne a hétköznapi életben. Megbotránkozva mondják az emberek: hát ilyenek a hétköznapi életben a papok, a presbiterek, az egyháztagok? Milyen akkor az az egyház? Tanít az Úr, hogy ha istenfélőnek vallod magad, az lássék meg azon, ahogy gazdálkodsz. Ahogy adsz és veszel, ahogy bánsz az értéktárgyaiddal. Ideges vagy a bevásárlóközpontban, vagy amikor pénzzel kell bánnod? Mindent úgy tegyél, hogy meglássék rajtad, hogy Istenhez tartozol. Irigylik Svájcot, hogy olyan precízen dolgoznak, olyan pontosak az emberek. Azért ilyenek, mert Kálvin tanította őket rendre, fegyelemre, a reformáció idején. Dolgozz mindig becsületesen, hogy bármikor fogadhass ellenőrzést. Ne ellenőrzés előtt kezdjél kapkodni és takargatni a hiányosságaidat. Így dolgozzál, pontosan és szépen, akár otthon mosogatsz, akár a munkahelyeden vagy.

Ígéretet is adott az Úr. Van hat év robot, utána jön a pihenés. A nehézségek után jön a felszabadulás. Betegágyon fel lehet ezt idézni. Próbák idején is gondolni kell arra, hogy eljön az örömünnep ideje. Az út végén, amit sántikálva jársz, valami nagyon jó fog várni. Olyan örvendezés, amiből egy keveset már most feltár az Úr. Tökéletes békesség, aggódás nélkül. Fel lehetne sorolni mindazt, ami most rossz, hogy az akkor már mind nem lesz. Ott már nem lesz.

Bár tudnánk ilyen bizakodva tekinteni előre. Ne ijedjünk meg a sok riogatástól, amiben a világ szakértő. Kezdjünk el örülni már itt a földi életünkben Mindenképpen öröm lesz majd ott az Isten országában. Ámen.

János 15,12-17

Tatár Anna, Szolokma

Nehéz megfogalmazni a mai témát: hogyan járunk az úton, mint Jézus barátai?

Nem egyszerű sem a barátság megfogalmazása, még kevésbé az égi barátságé. A sportoló bemelegíti az izmait. Nekünk is be kell melegítenünk a hitéletünket. János evangéliuma által üzen ma Isten. A barátságról sokat hallottunk, de kevés az igazán jó barát, akit a lelkünk legmélyéig beengedünk. Ha ezt megtesszük, akkor már felelősek vagyunk egymásért. Egy gyerek versben, barátod lehet fiú, leány, macska, fa, szél, patak. A fára felmászhatsz, a szél simogatja, a patak hűsíti az arcodat. A gyerekek könnyen barátkoznak, nyitottabbak, bátrabban fedezik fel a szimpátiákat. Később bizalmatlanabbak leszünk, bezárkózunk. Kevés az igazi jó barát, az őszinte, akit el lehet fogadni úgy ahogy van, minden tulajdonságával.

Jézus barátsága más, sokkal több. Eljött a mennyből a földre, barátnak. Ő olyat tett, amire nem volt példa. Ugyanis a hasonló a hasonlóval barátkozik. Ő azonban átlépett a törvényen. Mi nem vagyunk olyanok, mint Ő. A törvény elválasztotta az embert Istentől. Ő lejött méltatlan körülmények közé, megszületni istállóba, barmok közé, jászolba fektetve. Egyetlen gyerek se születik így. Ő bűnösök barátja volt, átlépte a hatalmas válaszfalakat. A zsidókat és a pogányokat hatalmas falak választották el A zsidó csak zsidóval vállalt asztalközösséget. A pogányra nem volt érvényes a törvény, nem ülhetett velük egy asztalhoz. Az ember nem osztja meg érdemeit másokkal. Jézus igen. A ráutaló jelek nem számítottak nála érdemnek.

Gandhi, akiről azt tudják, hogy mindig a zsebében hordta az Új Szövetséget, fiatal korában egy nagy bűnt követett el. Ellopott apjától egy aranygyűrűt. Nem bírta elmondani neki, nem tudott szóban bocsánatot kérni tőle. Ezért leírta és átnyújtotta azt az apjának. Az apa keblére ölelve megbocsátott neki. Életének ez volt a legnagyobb élménye. Így von minket az Úr a keblére és megbocsát. Megbocsát, úgy, hogy ezért nem tettünk semmit. Ez az ingyen kegyelem. Ne tévesszen meg minket a szó, nem értéktelen, hanem olyan nagy ára van, hogy az megfizethetetlen. Jézus, a tiszta, az ártatlan, a vérét ontotta érettünk. Meg kellett halnia, mert a kicsik, a bűnösök, a megvetettek barátja lett. A törvénytudók azt állították, hogy ilyen nincs. Hogy a magasságos Isten ilyen mélyre lehajoljon. Istennek mondtad magad? Ezért halj meg!

Ti a barátaim vagytok, ha azt cselekszitek, amit én. Wrede Matild bárónőt a foglyok angyalának nevezték, mert egész életét a foglyok evangelizálásának szentelte. Egy alkalommal, amikor bement egy több évtizedre elítélt fogoly zárkájába, az nem akart vele beszélgetni. Egy darabig üldögélt ott, aztán megszomjazott és vizet kért tőle. Ivott a fogoly piszkos poharából. Amikor a fogoly tapasztalta, hogy ennyire közösséget vállal vele, akkor megnyílt és hajlandó volt beszélgetni Matilddal. Ezt tette Jézus is, felöltötte portestünket, és aláhajolt mély alázattal. Így bocsát meg nekünk, így lesz a barátunk.

Nem ti választottatok engem, hanem én titeket. Kiválasztottalak és elrendeltem, hogy gyümölcsöt teremjetek. Vajon terem-e az életem gyümölcsöket? Kedves az életem a családtagjaim felé? Életünk gyümölcsei sokszor nem kívánatosak. Milyen gyümölcsöt teremjek, hogy méltó lehessen Jézushoz? Lukács evangéliumában azt olvassuk, hogy Jézus így szólt: ha ebédet vagy vacsorát adsz, akkor olyanokat hívjál meg, akik nem tudják viszonozni. A csonkákat, sántákat, elvetetteket, mert a mennyben jutalmad lesz érte.

Hogyan forduljak a cigányok felé, akik naponta járnak az ajtómra kéregetni, de dolgozni nem akarnak. Jó az vajon, ha adok pénzt és aztán a kocsmában, elissza? Vagy az jó, ha nem adok? Nehéz ezt megválaszolni. Mi is toprongyos koldusokként kopogtatunk a menny ajtaján

A hit és a kérdések útján megyünk e héten. Krisztus átszegzett, kitárt karja átölel, megválaszolja kérdéseinket. Ha hűséggel kitartunk mellette, az út végén nekünk adja az örökélet koronáját. Ámen.

4Mózes 27,1-7

Nagy Emese, Marosvásárhely-Kövesdomb

Az ige olvasásakor felfigyelhetünk arra a tényre, hogy még abban a patriarchális rendszerben is jogot kaptak a lánygyermekek, örökséget, akárcsak a fiak. Azonban nem az emancipációról akarok ma prédikálni. Arra is felfigyelhettünk, hogy sok héber név volt felsorolva az igében. Ez a történet közvetlenül Kánaán elfoglalása előtti időből való. Már az elfoglalandó terület felosztásáról gondolkodtak a zsidó emberek, arról, hogy Isten törvényeit hogyan fogják azon a földön alkalmazni. És íme, öt lány jön Mózeshez, előadják az ő gondjukat. Apjuk meghalt, fiú nem maradt utána. Mi lesz az apai örökséggel? Nincs fiú, aki az apa nevét tovább vigye. A lányok addig még nem örökölhettek az apa után, csak a fiúgyermekek. Mi lesz ezekkel a lányokkal Kánaánban, föld nélkül? Adott a probléma. Hogyan lesz megoldva? Ma az a kérdés, hogy mi hogyan reagálunk más ember problémájára? Elkezdjük mondani, hogy az semmi, de az én gondom mekkora! Mózes nem űzte el maga elől a lányokat. Habár mondhatta volna, hogy majd csak lesz valahogy ott is, férjhez fogtok menni és a férjetek eltart majd. Nekünk most ennél komolyabb gondjaink vannak, nagy harcok előtt állunk, hatalmas emberek lakják azt a területet. Vajon mi nem szoktunk elutasítók lenni együttérzés helyett?

Egy mai történet. Idős asszony felszállt az autóbuszra és elsírta megát a sofőr előtt, hogy ellopták a pénztárcáját. Sok pénz volt benne, ő távoli faluból jött a városba vásárolni, de most már nincsen pénze. Majd felült egy férfi is az autóbuszra és amikor fizetni akart, kiderült, hogy nincs meg a pénztárcája. Rimánkodott a sofőrnek, hogy fogadja el őt jegy nélkül, mert nagyon fontos, hogy ezzel a busszal elérjen a céljához, ahová igyekezett. A sofőr azonban hajthatatlan volt, nem viszi el, ha nem fizet. Erre a kicsi öregasszony valamelyik zsebéből előkapart egy megcsomózott zsebkendőt, amelybe bele volt kötve egy kevés pénz – ezt nem lopták el tőle – és kifizette a férfi jegyét. Kisegítve más embert, megfeledkezett a saját bajáról.

Mózes fontosnak tartotta a lányok gondját. Még Istent is megzavarta vele, kérve tőle tanácsot ebben a kérdésben. A közösség tagjai talán el is utasították volna a lányok kérését, hogy osszanak nekik is földet az apjuk részéből – hivatkozva a törvényre. Mit mondasz te, mai ember? Pont én segítsék, akinek annyi baja van? Pont annak az embernek segítsek, aki nem is érdemli azt meg? Sok rossz tapasztalatunk van. Kihasználtságunkat panaszoljuk. Meg se hallgatjuk figyelmesen panaszos embertársunkat, futunk tovább.

Jusson eszünkbe az irgalmas samaritánus története, amelyben Jézus egy egészen más viszonyulást tár elénk példaképen. A samaritánus gondolhatta volna, hogy neki nem kötelessége ellátni egy zsidó embert, elvégre előtte már ott járt két zsidó ember, és azok se segítettek rajta. Még a végén őt fogják vádolni a rablásért és sebesítésért. De ő nem ezt tette, ellátta a sebeit, elvitte az eszméletlen embert a vendégfogadóba, és kifizette érte a gondozást, majd elmondta, hogy visszatérve kipótolja a szükséges fizetnivalót.

Olvasmányából idéz. Visky Ferenc lelkipásztort börtönbe zárták, a feleségét hét gyermekükkel a Baragánba, Fetestibe hurcolták. Visky Júlia tiszteletes asszony leírta ottani életük kálváriáját. Ott éheztek, fáztak és gyötrődtek ellátás nélkül. Könyöradományból kaptak néha egy-egy csomagot, abból tartották fenn valahogy az életüket. Istennek azonban voltak jószívű emberei az ellenség soraiban is. Egy téli este kopogtattak az ablakon, és egy darab barna kenyeret nyújtottak be rajta. Egy román ember adta be az aznapi kenyéradagját. Máskor egy román rendőr tett le az ajtajuk elé ételt, majd gyorsan eltűnt, mert ezt neki nem lett volna szabad tennie.

Bár némelykor valós okokat sorolunk, amiért nem segíthetünk, együtt érzőnek kellene lennünk morgások helyett. Az együtt érző ember nem ad helyet az előítéleteknek, hanem cselekszik. Isten indította Mózest a helyes megoldásra. Ő tette lehetővé, hogy érzékennyé váljanak a probléma megoldására. Ki ez az Isten, aki közösséget tud formálni, aki hússzívet ad a kőszív helyett? Saját példáján keresztül tanít. A szeretet és együtt érzés terén Krisztus adott példát a kereszten. A Fiú ott függ a kereszten. Vádolhatna. Látja, hogy te ember fia loptál, raboltál, pletykálkodtál, elcsaltad a választásokat, hamisan vallottál, terrorista módszereket vezettél be. A Fiú ártatlanul szenved a kereszten, mégis az Atya úgy bánik vele, mintha minden bűnt ő követett volna el. Az én bűneimet, a te bűneidet vitte fel a fára. És ha átéltem, átéreztem ezt, akkor kimondom: Uram mit tehetnék én a másik emberért? Ámen.