Lakatos Péter

Lakatos Péter

1963-ban születtem Désen, szüleim első gyermekeként, akit még  két húgom követett. Elemi és gimnáziumi tanulmányaimat szülővárosomban végeztem. Ugyanott kapcsolódtam be a gyülekezet ifjúsági életébe, majd 1982-ben, az érettségit követően sikeresen felvételiztem a kolozsvári Egyetemi Fokú Egységes Protestáns Teológiai Intézetbe. Az akkor még kötelező katonai szolgálat után, 1983-ban kezdtem a teológia első évét. A teológia elvégzése után, 1988-ban, a Görgényszentimrei Missziói Egyházközségbe helyeztek ki helyettes lelkésznek. Ugyanabban az évben vettem feleségül a szintén dési Szatmári Ildikót, aki nem csak kántorként és karvezetőként, hanem legfőbb munkatársamként segíti szolgálatomat. Első két gyermekünk, Eszter és Dávid, görgényszentimrei szolgálatunk idején születtek, 1989-ben, illetve 1991-ben. 1994-ben a Radnótfáji Egyházközség hívott és választott meg a megüresedett lelkészi állásra. Az 1996-97-es tanévben a Princetoni Teológián magiszteri képzésben vettem részt. Radnótfáján, 1998-ban született harmadik gyermekünk, Ádám. A Marosvásárhely-Gecse utcai gyülekezet 2001-ben hívott meg a lelkipásztori állás betöltésére.

Lakatos Péter: 0722 – 66.77.69 (Orange), peterlakat@gmail.com