Gyülekezetünk

A templom és a gyülekezet története

Rövid 19. századi építéstörténet

Kistemplom

„Érettünk, most élőkért sokat fáradoztak, munkálodtak a mi eleink, mi is igyekeztünk munkálodni a maradékért. Tü is azért, utánunk következő hitünk sorsossai, kiket mi, habár még nem születtetek is, szeretettel ölelünk, munkálkodjatak az utánatak következőkért, s igyekezzetek az igaz keresztény vallás terjesztése által nevelni nemzetünknek és az egész emberi nemzetnek boldogságát, mellyre segillyen is titeket az örökké való Isten, ki Atya, Fiú, Szentlélek kinek légyen ditséret, ditsöség, mindörökké Ámen.” (1829. július 25.)

A Szentmiklós utcai „új”, „felső” vagy „kisebb” templomot 1815-ben kezdték építeni a korábbi ispotály és fatemplom helyére. Az alapkövet 1815. július 31-én Székely Márton lelkész imádságát követően Borosnyai Lukáts László főgondnok és az erdélyi Királyi Tábla újonnan kinevezett elnöke, gróf Kemény Sámuel helyezték el. A munkát irányító építőmester Schaffner Ignátz kőműves pallér volt.

Miközben az egyháztagok körében gyűjtés folyt a templom építésére, 1817-ben a gyülekezet a nagyenyedi Református Kollégiumhoz folyamodott 10 000 forint kölcsönért (ebben az időszakban Marosvásárhelyen egy konfirmációi „komlós kenyér” 3 forint volt). Az adakozások sokfélék voltak: Péterfi Károly 1817-ben az Oktávia című színdarab bevételeit (850 forint) adományozta templomépítésre. 1818-ban elkészült a fedél, ám ugyanebben az évben az építkezés leállt és csak 1827-ben kezdődött újra. Ebben a kilenc évben tovább folytatódott a gyűjtés az építkezésre és a harangöntésre, az adományok főként 20 krajcár és 1 forint között váltakoztak (1 forint = 60 krajcár). Teleki Sámuel kancellár 950 Kis-bibliát adományozott eladás végett a templomépítés megsegítésére, Péterfi József itt szolgáló lelkész 111 forinttal járult hozzá. 1823-ban kerültek helyükre az ablakok, a következő évben elkészültek az ablakrostélyok is. Ugyanebben az évben a gyülekezet elöljárói adományért fordultak báró Wesselényi Miklóshoz a szószék elkészítésére.

1827-ben újabb lendületet vettek a munkálatok: ebben az évben elkészültek a padok, a „supellátos székek” (fedeles padok) és a három cserefa nagyajtó. Az újrakezdett építkezésnél adakozásban és szorgalomban kitűnt Jakab Dániel és Nemes János, ez utóbbi 1828-ban egy 400 ezüstforintot érő négy mázsás harangot is készíttetett (ekkor egy véka búza ára 120 forint, egy napszám 50 krajcár volt). 1827. december 2-án került sor az első istentiszteletre, „praedicálván benne leg elsöbben egyik pap Péterfi József”, ekkor a kántor és orgonista Intze Sámuel volt. Marosszéken a 19. század első harmadában 70, Erdélyben 500 református eklézsia volt. Ebben az időszakban a város „kétharmada mintegy, és igy hat ezer Reformata Vallásu”. A református kollégiumban, ebben az időszakban 800 tanuló tanult, ebből 200-an felső tagozaton, őket 6 professzor oktatta, ekkor a matematikát és fizikát éppen Bolyai Farkas. A természettudományokat, valamint a francia és német nyelvet Borosnyai Lukáts János tanította.

1828–29-ben folytatódtak a munkálatok, 1829-ben elkészült a torony és annak pléh fedele a csillaggal és aranyozott gombbal melyet N. Körösi Szász András ácsmester helyezett fel július 25-én, alatta pedig az árbocon kiképzett mélyedésbe emlékiratot helyeztek el. Ugyanebben az évben, felhasználva az 1727-ben és 1774-ben készült kisebb harangokat, a segesvári Gottschling Daniel megöntötte a ma is meglévő nyolc mázsás harangot, a nyár folyamán elkészült a toronyóra is. Az új szószék valószínű 1830 folyamán készült el, mivel ebben az évben a korábbit az oláhdellői gyülekezetnek adományozták.

A harang beemelése a felújított toronyba 1930-ban.

A harang beemelése a felújított toronyba 1930-ban.

1830. szeptember 12-én sor került a templom felszentelésére, melyre meghívták Bodola János püspököt is, a kollégium kórusa pedig az alkalomra komponált énekkel készült.

1847-ben jött létre az első bizottság, melynek feladata az orgonakészítő mesterek munkáinak megvizsgálása és a Kistemplom orgonájának megrendelése volt. Az orgonaszakértők megemlítik Bodor Péter „igazán szép külsejű, nagy művészi tehetséget mutató, mesterséges belszerkezetű, lábbal is változtatható ritka hangu orgonáját” is. Az árajánlatok kérésére azonban később, 1864-ben kerül csak sor, az orgonát végül Takácsi Ignácz 1867-ben készítette el.

A templom épületét és javait érintő gondok ´s károsodások korán jelentkeztek, 1837-ben a kisebbik harang megrepedt, 1843-ban az óra javításra szorult, 1847-ben pedig a szélvihar következtében a fedél megrongálódott. 1848. május 20-án a Kistemplomban polgári gyűlést tartottak, mely jelentős rongálásokkal járt. A forradalmi körülmények között 1849-ben a városi tanács korlátozta a harangozások számát és idejét. A Kistemplom 19. századi történetének talán legkritikusabb periódusa 1854-ben következett be, amikor a templomot az osztrák parancsnokság rendelkezésére katonai korházzá, majd gabonaraktárrá alakították át. Újraszentelése 1856-ban következett be, az istentiszteletek szeptember 7-től kezdődhettek újra a templomban.

1875-ben általános felújítási munkálatokra került sor, ebben az időszakban készült az úrasztala és a szószék fölötti korona. A renoválás alatt az Istentiszteletek szüneteltek, majd pár hónap szünet után, 1875. augusztus 22-én kezdődtek újra.

Dr. Berecki Sándor